Címlap Ovis élet
Ovis élet PDF Nyomtatás E-mail

Bepillantás Csodaország életébe

2006. augusztusában nyitotta meg kapuit egyházközségünk óvodája, a Szent Imre Katolikus Óvoda. Idén már többen, a két csoportban összesen 50 gyermekkel kezdtük az évet.

Öröm volt látni, hogy milyen sokat változtak a gyermekek, és hogy a legtöbb ovis már sokkal önállóbb lett. Az új gyermekeket az óvó nénik mellett a „régi” ovisok is nagy szeretettel fogadták. A nyár folyamán történtek változtatások (pl. csoportszoba átrendezése), amely még otthonosabbá varázsolta ezt a környezetet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ősz folyamán – tavalyhoz hasonlóan – most is voltunk szőlőt szüretelni. Idén Puskás András bácsi szilasligeti kertjébe látogattunk el, és segítettük az ott dolgozóknak. Majd Szadára vittük el a leszüretelt szőlőt, ahol belepillanthattunk a munkálatokba. András bácsinak sok-sok házi állata van, amiket csodálattal figyeltünk. A gyermekek mellett a felnőttek is nagy kíváncsisággal nézegették a Magyar Szürkét, a (kis)disznókat, a nyulakat.

 

A Mennyei Atya megajándékozott bennünket gyönyörű idővel, és telis tele csudaérdekes dolgokkal. Feldobódva érkeztünk vissza Csodabirodalmunkba, az oviba.

 

Már tavaly felmerült az igény táncházra, mert különböző együttlétünk során (pl. farsang) fellépett a Szederinda együttes, akik nagy szeretettel foglalkoztak akkor a gyermekekkel és szüleikkel. Jól megtáncoltattak bennünket. Idén elvállalták, hogy havonta egyszer néptáncra, népi énekekre tanítanák a gyermekeket. Az első alkalom október 5-e, péntek volt. A következő héten a gyermekek maguktól énekelgették, dúdolták azokat a dalokat, amelyeket a táncházban tanultak. Reméljük, hogy a következő alkalom is élményekben gazdag lesz.

 

Október 15-én, hétfőn, Ecsegre látogattunk, Bujdosó Zoltiékhoz, akik már tavaly is nagy szeretettel fogadtak bennünket. Busszal mentünk a Hollókőhöz közeli kis faluba, ahol az udvaron a gyermekekkel a bemelegítő játék után egy hatalmasat kirándultunk a közeli erdőbe. „Titkos” helyekre mentünk, és vaddisznónyomokat kerestünk a sárosabb részeken. Jól kifáradva érkeztünk vissza a kisházhoz, ahol Zolti szülei nagyon finom babgulyással és kenyérlángossal vártak bennünket. Jóllakásig ettük magunkat, és készülődtünk hazafele. A kedves vendéglátásért a háziaknak kis dalokkal köszöntük meg, hogy elhívtak bennünket. A buszon pedig kis csapatunk nagy része jót aludt.

 

Akit kíváncsivá tettünk, hogy az óvodában hogyan is élhetjük mindennapjainkat, az látogasson el hozzánk, és mi nagy szeretettel fogadjuk! (Gödöllő, Kápolna köz 5.)

 

Dicsőség az Úrnak, hogy ilyen nagy terve van velünk!

 

Máthé Ágnes (Ági néni)

 


 

e-napló

Aranytoll

Ki olvas minket

Oldalainkat 3 vendég böngészi

Iskolánk

Közösségi oldalaink